Murarátka kápolnája a falu szőlőhegyén található, ami nemcsak azért épült itt, mert szőlőhegyi kápolnaként is funkcionált, hanem mert a közelben található Mura-folyó gyakran öntötte el a falu alacsonyabban fekvő területeit. A magasan található szőlőhegy pedig minden időben biztonságot jelenthetett.
A kápolna építését Kiss Jozefa, Inkey Imre felesége szorgalmazta. Murarátka vagy ahogy akkor hívták Rátka, 1802-től az Inkey család birtokában volt, és a híveknek Muraszemenyére kellett átjárniuk misézni vagy akár temetkezni. Kiss Jozefa hosszú éveken keresztül próbálta elérni az egyháznál, hogy kápolna épülhessen Murarátkán. Végül 1866-ban sikerült, és a horvát nemzetiségű szőlősgazdák kápolnát építhettek a murarátkai szőlőhegyen. Rendkívül érdekes, hogy a kápolna tornyának kettőskeresztje ma is Horvátország irányába mutat.
A településen később sem épült templom, a faluközpontban azonban kineveztek egy lakóházat misézőhelynek. Erre nagy szükség is volt, mert főleg az idősebbek csak nehezen tudtak eljutni a szőlőhegyi kápolnába. Ma leginkább esküvőket tartanak benne, és a falu ékessége.
Épült: | 1866 |
Az építését szorgalmazta: | Kiss Jozefa, Inkey Imre felesége |
Építette: | helyi, horvát nemzetiségű szőlősgazdák |
Murarátka szőlőhegyi részén található a kápolna. A Hunyadi János utcából érhető el, autóval is jól járható úton.
Forrás: